Vannak könyvek, amiket csak elolvasunk. És vannak könyvek, amik közben valami bennünk is megváltozik.
Számomra ilyen volt a Velünk véget ér.
Ha valaki úgy kezdte megszeretni az olvasást, mint én – a Szent Johanna Gimi sorozattal Leiner Laurától – akkor nagy eséllyel a Colleen Hoover könyveket is imádni fogja. Azok a történetek, amik egyszerre romantikusak, érzelmesek, és közben valami fontosról mesélnek.
A Velünk véget ér viszont több volt számomra egy romantikus történetnél.
Olvasás közben azon kaptam magam, hogy Rylenak drukkolok. A karizmatikus, szenvedélyes férfinak, akit Lily megismer.
És csak később jött a felismerés. Hogy végig a bántalmazónak szurkoltam.
Ez a könyv volt az a pont, amikor rájöttem valamire magammal kapcsolatban. Arra, hogy talán még mindig nem voltam teljesen túl az exemen. Hogy néha mennyire könnyű belekapaszkodni valakibe, aki közben fájdalmat okoz.
És ezért lett számomra annyira erős Lily története.
Lily Bloom nem csak egy romantikus regény főszereplője. Ő egy nő, aki végül meghoz egy olyan döntést, amihez hatalmas erő kell.
Azt a döntést, hogy megszakít egy kört.
Hogy ne folytatódjon tovább az, ami generációkon keresztül ismétlődött.
Amikor a könyv végére értem, már nem csak egy történetet láttam. Hanem azt, hogy milyen nehéz – és milyen bátor – kilépni valamiből, ami közben fáj.
Ez az a könyv, ami után az ember egy kicsit csendben marad. És talán egy kicsit jobban érti saját magát is.
⸻ Kedvenc idézeteim a könyvből:
„Mindenki követ el hibákat. Az ember jellemét nem a hibái határozzák meg, hanem az, hogy tanul-e ezekből a hibákból, vagy csak kifogásokat keres rájuk.”
„Úgy érzem, mindenki megjátssza önmagát, közben pedig a lelkünk mélyén mind egyformán elcseszettek vagyunk. Csak egyesek ezt ügyesebben titkolják, mint mások.”
„Néha könnyebbnek tűnik egyszerűen a kitaposott ösvényt követni ahelyett, hogy szembeszállnánk a félelmeinkkel, és belevetnénk magunkat az ismeretlenbe akkor is, ha egyáltalán nem biztos, hogy talpra fogunk érkezni.”
„Ússz és evezz! Ússz és ússz és úszkálj!”