Volt már olyan, hogy nem tudtad megfogalmazni, mi van benned… csak érezted, hogy valami nem oké, de nem találtad a szavakat?
Nekem igen.
És ilyenkor valahogy mindig egy könyv talált meg. Nem is tudom melyik volt az első. Nem egy konkrét történet, hanem inkább egy érzés.
Az, amikor olvasol egy mondatot, és megállsz. Mert pontosan azt írja le, amit te érzel… csak te eddig nem tudtad kimondani.
És hirtelen nem vagy egyedül.
⸻
Nem mindig az emberek értettek meg a legjobban. Néha egy idegen történet, egy kitalált karakter közelebb volt hozzám, mint bárki más.
És ez egyszerre volt furcsa… és megnyugtató.
Mert rájöttem, hogy amit érzek, az nem “túl sok”. Nem furcsa. Nem egyedi. Más is érezte már így – még ha csak egy könyv lapjain is.
⸻
Azóta máshogy olvasok.
Nem csak történeteket keresek, hanem érzéseket. Olyan mondatokat, amik megállítanak egy pillanatra. Amik visszatükröznek engem.
⸻
És talán ezért szerettem meg ennyire az olvasást. Mert néha nem válaszokat ad. Hanem megértést.